2013. június 24., hétfő

Octospora humosa - narancsvörös moha-csészegomba

2013.06.15-én Kőkapu felé indultunk, immár délutános műszakban gombászni.  A kavicsos rakodónál indultunk fel a hegyre, de én hamarosan visszafordultam, mit fordultam, gurultam. :-)
A meredek lejtőt nem avar, hanem apróra morzsálódott kövek borították, egy lépés előre egy csúszás hátra tempóban, holt fáradtan már az elején, szégyen, de feladtam!   A közel két órás várakozást a csúcstámadó gombásztársaimra, apró gombák keresésével töltöttem a hegy aljában futó patak partján, s nagy örömömre, egy mohában megbújó, számomra ismeretlen kis piros gombára találtam.  
Octospora humosa 2013.06.15 Kőkapu
Már Budakeszin, az otthoni mikroszkopizálás után odáig eljutottam, hogy Octospora fajt találtam, sőt halkan még az O. humosa is a jelöltek között volt, de megerősítés végett feltettem a francia honlapra  őkelmét. Octospora humosa volt a szaki véleménye, majd hamarosan jött egy privát levelem, hogy az a mohát, amiben a gombám van, szeretnék megvizsgálni, nem tudnék-e nekik anyagot küldeni.
Sajnos Kőkapu nem éppen Budakeszi szomszédjában van, így felajánlottam, hogy elküldöm  a rendelkezésemre álló anyagot.  Most már csak az volt a kifogás, hogy nincs rajta mohatok, a komplett vizsgálathoz, föld, moha és termés is kell. Több e-mail váltás után, eszi – nem eszi, nem kap mást alapon, levélben elutazott a gombám mohástul Hamburgba.
A botanikai fórumon  Solorina képről határozva legesélyesebbnek a közönséges seprűmohát (Dicranum scoparium) tartja.   Kiváncsi leszek a német kollega válaszára.
Levélírómtól kaptam egy internet címet www.octospora.de , az abban szereplő adatbázisban az Octospora humasa-t ebben a mohában (ha igaz a közönséges seprűmohában) vendégeskedni még nem látták!! Lehet, hogy Magyarországon ez másképpen van? 
A jelzett honlapról  tudomást szereztem a mohaparazita gombák létezéséről, ezek után már cseppet sem bántam, hogy lemaradtam a zergevargányákról :-) ! Fő a tudomány!
Octospora humosa spores
A gomba az Octosporák között szinte a legnagyobb, 2-15 mm átmérőjű, spórája  ellipszoid, lekerekített végekkel, (18 -) 20-23 (-26) x 11-13 (-14) µm, sima, egy vagy két nagy olajcseppel. A parafízisek: csúcsuk felé határozottan íveltek, szeptáltak és narancssárga pigmentet tartalmaznak. Nyílt, száraz, tápanyagban szegény talajok moháit parazitálja.

350 km-t kellett utaznom, hogy megismerkedjek a mohaparazita gombák egyik tagjával! Bryoparazitic Pezizales! újabb kihívás, csak sikerüljön meglátni majd őket!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése