2013. március 28., csütörtök

Encoelia fascicularis nyárfakérgek barna "virága"

Az Encoelia gombák lombos fák kérge aló feltörő csészegombafélék, mondhatni barna "gombaszirmok".
E barna színű, kehely-csészeformájú gombák fontos ismérve, hogy a legkülső rétege leválva szemcsés-lisztessé teszi a termőtestük felületét.
Mogyorón él az Encoelia furfuracea, melyről már írtam itt.
Most újabb faj került elő a társaságból  a taksonyi erdőből az Encoelia fascicularis.  Lukács Zoltán gombásztársam volt a szerencsés megtalálója. Nem mondom, jobban örültem volna, ha én (is) találok, de egyelőre már az is jó, hogy élőben láthattam, foghattam, azon a kis levágott kéregdarabon, melyet Zolitól kaptam. Szép látvány lehetett a gallyat borító gombák sokasága!
El is kértem tőle a bejegyzést kicicomázni vele :-)
Az élőhelyi fotó  2013. március 23-án készült, készítette Lukács Zoltán
Encoelia fascicularis by Lukács Zoltán

A gomba nyárfán és kőrisfa elhalt ágain él. A termőtest 5-10 mm átmérőjű, csésze vagy korsó alakú, kívül sötétbarna szemcsés, a termőrétegtartó vörösbarna. A spórák hosszúkás elliptikusak és görbültek.
Hársfán él az Encoelia tiliacea, szilfán az Encoelia siparia, gyertyánon pedig az Encoelia carpini. Igen jó lenne velük hamarosan találkozni!
Encoelia fascicularis kicsit közelebbről

Encoelia fascicularis
Encoelia fascicularis spórái



Cseh kucsmagomba Verpa bohemica


"csehkucsmagomba fagyi" :-)
Cseh kucsmagomba fagyottan
2013. március 23-án  „cseh-kucsmagomba-fagyit” kínált a taksonyi erdő. A reggeli kőkemény gombáknak a környezet melegedésével a süvegük lassan rugalmassá vált, estére már a fagyos tönköt is ki lehetett csavarni a süvegből.
Bár már tavaly megfigyeltem mikroszkóppal a cseh kucsmagomba giga méretű spóráit, most kíváncsi lettem, hogy a hideg időjárás mellett vannak-e benne érett spórák. Voltak. Ketten nyújtózkodtak lazán a tömlőben.   Nekem sajnos nem sikerült kósza tömlőt elkapni egymagában a képernyőn, így . Lukács Zoltán fotóját is felteszem a tisztánlátás kedvéért. 

Változatos süveg minták:




Cseh kucsmagomba képernyőt betöltő 1-1 szem spórája (400 x)

kettesével a tömlőben (100 x )
Tömlőben a két spóra (Lukács Zoltán fotója)

2013. március 26., kedd

Rosellinia aquila "barnás-fekete szenesbogyók"


Rosellinia aquila
2013. március 24-én reggeli  a Budakeszi Nádastónál kezdtem a napot. A fagyos nappalok és éjszakák miatt, csak az avar alatti - szerencsére nem fagyott - talajba temetett ágakon reméltem gombát találni. Egy barkáit bontó fűz-bokor alól akadt a iezembe e feketés-barnás bogyókkal díszített ágacska .
Az ágat két napig áztattam egy pohár vízben, hogy a kemény bogyók felpuhuljanak. Meg is lett az eredménye, szép barna spórákat figyelhettem meg a képernyőmön.
A keresést a Rosellinia fajok között spóraméret és külső jegyek alapján folytattam, s a Bánhegyi-Tóth-Ubrizsy-Vörös könyvben meg is találtam a megoldást. 
A Rosellinia fajok fekete, gömbös vagy kúpos alakúak,  szenesen merev és törékeny állagúak, felül szemölcs alakú szájnyílással (osztiolum) rendelkeznek. A tömlők 8 spórát tartalmaznak, hengeresek, vékony falúak.
A peritéciumok gyakran igen sűrűn helyezkednek el egymás mellett, sötétbarnák-feketék, széles körte alakúak - gömbölydedek, mintegy fél magasságig barna, nemezszerű szubikulum vonja be őket, átmérőjük 1,2 mm -t is elérheti.
A spórák 15-22 x 6-8 mikron méretűek, elliptikusak és sötétbarnák.


Rosellinia aquila spora

Rosellinia aquila spora


2013. március 14., csütörtök

Sarcoscypha austriaca osztrák csészegomba


Sarcoscypha austriaca osztrák csészegomba
2013. március 10-én Pest megye déli csücskében tartottunk cseh kucsmagomba terepszemlét.
Néhány bátrabb példány már kidugta a fejét, őket másnap elkészítve hammmm bekaptuk :-)
Végre sikerült a piros csészegomba társaság egyik gyakoribbnak mondott tagjáról - az osztrák csészegombáról  - gyönyörű fotót készíteni. A határozást természetesen a mikroszkópra bíztam, így lett osztrák csészegomba a becsületes neve. A spórák elliptikusak, de végükön lekerekítettek, számos olajcseppet tartalmaznak. A csésze sárgás-fehéres külső felületén lévő szőrszálak hullámzó, csavarodott formájúnak látszottak.
Az osztrák csészegombák a talajban eltemetett fadarabokon teremnek, s attól függően, milyen mélyről kell a felszínre küzdeni magukat, hosszabb-rövidebb nyéllel nőnek.

Sarcoscypha austriaca osztrák csészegomba
2013. április 6-án a Hárshegyen ismét (Kőris - cseresznye elegyes részen) találtam egy színében és küllemében nem a megszokott piros színű csészegombát. Reménykedtem, hogy nem az osztrák lesz, de az volt, így a repertoár most nem bővült de szépségében vetekszik az alföldivel. :-)

Sarcoscypha austriaca osztrák csészegomba

Sarcoscypha austriaca osztrák csészegomba


A mikroszkóp: 

Sarcoscypha austriaca
elliptikus spórái az olajcseppekkel

Sarcoscypha austriaca
aszkuszai a spórákkal 10x-ben
(csak így fért rá a képernyőre)

Sarcoscypha austriaca "hair"

Lasiobelonium variegatum II. Halványbarnás hajascsészegomba

Újból a Budakeszi Nádas tónál! 2013. március 9-én, ha sok gombát nem is, de egy apróságot azért begyüjtöttem. 
2012. március 31-én volt már egy találkozásom ezzel a gombával. Az akkor kikinlódott "megfejtésem" teljesen kiment a fejemből, így tanácstalanságomban újból a www.ascofrance.com francia aszkuszos fórumhoz fordultam segítségért.
Jól tettem, mert újabb, a határozást segítő részleteket tudtam meg erről a kis élőlényről. Fontos lett volna nemcsak a hosszú, göndőr szöröket a csésze széléről, hanem a csésze alján lévő - a fajra jellemző egyenes szőröket is lefotóznom, írta a kedves és figyelmes "Zotto".  Mire ez kiderült, addigra a tárgylemezt elmostam. :-((
No nem baj, de az élőhelyi fotóm legalább szép lett !
E kis gomba 1-2 mm széles, laposan ül az aljzaton. Külső felületét sűrű "haj" borítja, melyen a párás környezetben a vízcseppek felhalmozódnak vagy maguk a szőrök választják ki. (Egyes gombák fajleírásában erről már olvastam.)
A felvétel Budakeszin, a Nádastónál készült 2013.03.09-én.




Lasiobelonium variegatus
 (földbe temett fűzfa gallyacskán)










2014. február 2-án Budakeszin a Nádas tónál, kéreg nélküli fűzfa gallyon, a hideg miatt bezárkózva találtam rá. A januári tavasz csalogatta elő? Nem tudni. Mindenesetre a korai adatnak tűnik.
Örültem, hogy így becsukódva is megismerhettem - el is szöszmötöltem a határozásával vagy két órát :-).  2012. és 2013.- után ebben az évben is összefutottunk. :-))
Lasiobelonium variegatum 2014.02.02. 

2013. március 13., szerda

Diatrype bullata "fűzfa" kéregtörő gomba

2013. március 9. délelőttjét szántam a Budakeszi Nádas tó tömlősgombáinak kutatására.
Két hete nem volt eső, a csekély páratartalom miatt a pihés gyűszűgombák, a júdásfülegombák, összezsugorodva, rászáradtak a gallyakra. Az avar alatt szerencsére még nedves volt a föld.  Nagy nehezen találtam egy apró tömlősgombát, de erről majd a következő bejegyzésben írok. Soványka leletemmel hazaindulva, még megnéztem egy erősen korhadt fűzfát. Az utolsó percek is tartogathatna meglepetést, pl: egy szép M-65 mintájú fűzfagally is :-)). Gyorsan kattintottam pár közeli képet, s nagyon megörültem, amikor megláttam, hogy a termőtestek szájnyílásai (peritéciumok) , mint apró tűszúrások milyen szépen látszanak a párnában.
Levágtam egy kis gombás kéregdarabot, otthon beletettem egy pohár vízbe, hadd puhuljon, hogy spórát tudjak fogni tucatnyi fedőlemez széttörése nélkül. Sikerült!
Diatrype bullata


A szakirodalom szerint elsősorban fűz-, ritkábban éger- vagy nyárfák elhalt ágain, kérgén él e gomba.


 
Diatrype bullata spórafotó

2013. március 5., kedd

Rutstroemia bolaris gyertyán gallyak kis csészegombája

Rutstroemia bolaris
2013.03.02. Miskolc-Tapolca
(feltűnően hosszú nyéllel)


2013. március 2-án Miskolc-Tapolcára mentünk ki gombanézőbe. Miskolcnak ezen a részén már csak az éjszakai fagy hagyta ott deres, jeges nyomait, a hó szinte teljesen elolvadt.
Az osztrák csészegombák többnyire még az avar alatt ültek, de az apró gyertyán gallyakon növekvő Rutstroemia bolaris gombák okkerbarnás-sárgás színükkel, észrevehetően világítottak a száraz, lapos levelek közti réseken. 
A gomba érdekessége, hogy bár  formája csészegomba, de hosszú nyele van, bizonyára, hogy az eltemetett, levelek takarásában lévő gallyakról is a felszínre tudja juttatni spóráit.
Rutstroemia bolaris
2011.02.13 Budakeszin
Rutstroemia bolaris spórái
Rutstroemia bolaris
2011.03.15 Miskolc-Tapolca
 



2016. március 4-én Keleméren gyertyán bokrok alatt egy földől kiálló gallyacskán találtam egy már nem fiatal gombacsoportot.

Rutstroemia bolaris  2016.03.04. Kelemér

Sejtettem, hogy nem lehet más, mint a most tárgyalt gomba, de nem volt szemmel látható nyele. Igaz a gallyacska kiállt  az agyagos földből , nem temette be falevél, a gombának nem kellett "nyakat" növeszteni, hogy kiemelkedjen a környezetéből. A spórák hosszúkás ellipszoidok, 15-20 x 6-8 mikron méretűek, sokáig egysejtűek, később 1-3 , alig látható keresztfallal osztottak.


Találtam olyan spórát, amelyiken látható 1 válaszfal. A parafízisek feje kiszélesedik

Hypoxylon cercidicola Kőrisfa ripacsosgomba


 
Hypoxylon cercidicola

Míg nem kezdődik meg a konyhagombász szezon, remélem, minden hétre jut ide egy új tömlősgomba bejegyzés.:-)
Most a Hypoxylon cercidicola következik. Képeskönyvben láttam először ezt a gombát, az agyamba íródott meleg barna színe, felgyűrt „gallérja”.
Miskolcon a Forrásvölgyben sétáltunk a havas-jeges úton, amikor megláttam egy  magas kőrisről lehullott gallydarabot a havon. Felemeltem, nézegettem, s egyszer csak rájöttem, hogy ismerem én ezt a gombát. Ez a, ez a öööööőőő, órák múlva azért eszembe jutott, hogy a Hypoxylon cercidicola, jobban mondva a cercidicola szó dallama, aztán a neten hozzákerestem a Hypoxylont :-)
Kár, hogy ez egy ilyen kemény gomba (mi más is lehetne egy Hypoxylon?), így a spóravételezési kísérletem sem sikerült, hiába puhítottam fel. Szerencsére ezt a gombát fel lehet ismerni külső jegyeiből is egyértelműen.
A termőtestpárna (sztróma) kör-ellipszis alakú, átmérője 3-15 mm. Széle lekerekítetten felgyűrődött, a fa felszakadt kérgét vonja be.
Színe sötét tégla-, szépia-, narancssárgás-barna lehet, felszíne göröngyös, ráncos. Még fán lévő, de száradó kőriságakon található. A gomba növekedése megáll, amikor az ág letörik, és a földdel érintkezik – írja a szakirodalom. Akkor ez lenne számára a halálugrás? 
A felvételek 2013.03.02-án készültek a Bükkben (Forrásvölgy). 
Hypoxylon cercidicola